Bemutatkozik a Német-Magyar Kamara (AHK) Képző Központ Egyesülete által fenntartott GtB Szakképző Iskola
OM 100533
A Német-Magyar Képző Központ által fenntartott érettségi utáni szakképzésekkel foglalkozó csúcstechnológiával felszerelt GtB Szakképző Iskola igényes belső kiképzéssel, kitűnő szakembergárdával egyedülálló körülményeket és feltételeket biztosít a díjtalan szakképzésein részt vevő, tanulmányaikat 18-22 éves korban megkezdő fiataloknak.
A kiemelkedően magas képzési színvonalat és a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákok szakmai gyakorlatát a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarai háttér is segíti.
Az oktatás nyelve magyar.
Iskolarendszerű, nappali képzések a 2009/2010. tanévben
- Kiadványszerkesztő 2 éves
- ráépülések
- Nyomdai médiaszerkesztő
- Tipográfus
- Ügyintéző titkár 2 éves
- Idegenvezető 2 éves
- Protokoll- és Utazásügyintéző 1 éves
- ráépülések
- Rendezvény- és konferenciaszervező
- Utazásszervező menedzser
- Kereskedelmi ügyintéző 1 éves
Az iskola sajátos kínálata a fenti képzések egymásra épített képzési struktúrája, azaz kombináltan ugyanazon képzési idő alatt - térítési díjjal - több szakma is megszerezhető.
Az iskola felsőfokon felszerelt ügyviteli-kereskedelmi tanirodával rendelkezik, ahol a tanulók a nemzetközi áru- és pénzforgalmat is gyakorolhatják, valamint nyelvi és interkulturális képességeket sajátíthatnak el.
Képzéseinken az Apple Stúdióban és a tanirodában a professzionális szoftveralkalmazások legfrissebb verzióit oktatjuk.
A Német-Magyar Képző Központ csúcsszínvonalon felszerelt számítástechnikai termeiben ECDL tanfolyamokat tart, egyben ECDL Vizsgaközpont.
SZAKMAI NYÍLT NAP: 2009. MÁRCIUS 25.
A Szakmai Nyílt Nap programja a honlapon megtekinthető.
Az iskola egész évben nyitott kapukkal, szeretetteljes légkörben fogadja az érdeklődőket és a beiratkozókat.
Elérhetőségek: GtB Szakképző Iskola
1039 Budapest, Pais Dezső utca 1-3.
Telefon/fax: 243-2007, 243-2033
E-mail: gtb@gtbbp.hu
www.gtbbp.hu
(x)
» Vissza
a hírekhez
|