A felsőoktatási felvételi
A felsőoktatási felvételi összetett rendszere sokaknak gondot okoz. A most következő írás ebben a kusza rendszerben szeretne eligazítást, segítséget nyújtani.
A felsőoktatásba jelentkezés minden magyar állampolgárnak törvényben biztosított joga. A jelentkezésnek azonban alapvető feltétele a sikeres érettségi vizsga letétele. Arról, hogy mely szakon melyik érettségi tárgyat kérik - mint a pontszámítás alapja -, információt a minden évben december 15-én megjelenő Felsőoktatási felvételi tájékoztatóból kaphatunk. A Tájékoztató tartalmazza az alapszakokat, a jelentkezéshez szükséges érettségi tárgyakat (illetve azt, hogy ezeket közép- vagy emelt szinten kell teljesíteni a felvételhez), az államilag finanszírozható hallgatók számát, a felvételi eljárással kapcsolatos általános tudnivalókat és a pontszámítás rendjét.
Maga az eljárás a jelentkezési lap beadásával indul meg. A jelentkezési lapon meg kell jelölni annak az intézménynek karát, szakját, ahova jelentkezni szeretnénk, fel kell tüntetni, hogy államilag vagy költségtérítéses formában kívánunk felvételt nyerni. A jelentkezési lapon több szak is megjelölhető, így nagyon fontos a megfelelő sorrend, mivel ha a sorrendben előrébb álló szakra felvételt nyertünk, nem választhatjuk a hátrébb rangsorolt intézményt, még akkor sem, ha oda is sikerült a felvételi. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy minden jelentkező egyetlen egyszer még módosíthat a rangsoron a felvételi eljárás során. A jelentkezési laphoz csatolni kell a jelentkezés feltételeinek megfelelő bizonyító dokumentumokat, tehát az érettségi bizonyítvány, a többletpontokat jelentő dokumentumok, illetve az eljárással kapcsolatban felmerülő díjak befizetését igazoló dokumentumok másolatát. A jelentkezésre lehetőség van az úgynevezett e-felvételin keresztül is, melyet a felvi.hu internetes oldalon tehetnek meg a felvételizők. A jelentkezési lap leadási határideje február 15-e.
A végső sorrend kialakításához a felvételi pontrendszer differenciáló rendszere járul hozzá. A felvételi eljárás során 200 pont szerezhető a tanulmányi és 200 pont az érettségi eredmény alapján. Ehhez a 400 ponthoz még 80 többletpont gyűjthető különböző módokon, pl. emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával, kiemelkedő sportteljesítménnyel, Országos Tanulmányi Versenyen elért kimagasló eredmény elérésével. Így jön ki a felvételi összesített pontszáma, a maximum 480 pont.
Ha esetleg felvételi kérelmünket elutasítja a választott szak, az erről kapott határozat ellen kézhezvételtől számított 15 napon belül a felsőoktatási intézmény vezetőjéhez címzett kérelmünkkel kérhetünk felülvizsgálatot. Ha itt sem kapunk megnyugtató eredményt, akkor bírósági felülvizsgálat kérhető a másodfokú határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül.
Balogh Tamás
» Vissza
a hírekhez
|